Foglalkoztatási és Szociális Hivatal - Nemzeti Pályainformációs Központ

 

Ön a Nemzeti Pályainformációs Központ januári hírlevelét olvassa; reméljük hírlevelünk elnyerte tetszését és hasznos információkat tudtunk megosztani Önnel.


2008. január 18-19-én a Nemzeti Pályainformációs Központ részt vett az EDUCATIO 2008 nemzetközi oktatási szakkiállításon, ahol a standot látogató érdeklődők részletes tájékoztatást kaptak a szervezet munkájáról. A látogatók a hasznos információk mellett az NPK legújabb, hazai és külföldi mobilitással, illetve képzésekkel kapcsolatos magyar és angol nyelvű kiadványaival is gazdagodtak.


Tájékoztatjuk, hogy a közeljövőben az alábbi rendezvényen leszünk személyesen is elérhetőek:
 ◦ 2008. február 29.: Szegedi Tudományegyetem Állásbörze Felkészítő Programsorozat Szegedi Tudományegyetem
            10-11h               József Attila Tanulmány és Információs Központ – Előadás külföldi képzési és ösztöndíj lehető-
                                      ségekről.( Szeged, Ady tér 10.)
     ◦ 2008. március 4-5.: Szegedi Tudományegyetem Állásbörze, Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi
                                        és Információs Központ(Szeged, Ady tér 10.)


Figyelmébe ajánljuk legújabb kiadványainkat, melyek honlapunkról (www.npk.hu) is letölthetőek:

Képzés határok nélkül (magyar és angol nyelven)
Linkgyűjtemény a mobilitáshoz (magyar és angol nyelven)
PLOTEUS- Fedezd fel az európai képzéseket! (magyar nyelven)
Addresses of Hungarian Higher Education Institutions and their Faculties (angol nyelven)
Higher education programmes offered in foreign languages in Hungary 2007 (angol nyelven)
The Education System of Hungary (angol nyelven)
Mobility Guide(angol nyelven)
Információk Magyarországról (magyar és angol nyelven)

Néhány hír weboldalunkról:

A diploma mellé Europass oklevélmelléklet jár
Alapképzésben, mesterképzésben, főiskolai és egyetemi képzéseken szerzett diplomák mellé automatikusan jár az Europass oklevélmelléklet....bővebben >>>

Bezárta kapuit az Educatio Kiállítás
Szombaton este bezárt az Educatio Kiállítás. A felsőoktatás 2000 óta megrendezett éves seregszemléjén idén is több ezer érdeklődő vett részt. Több mint kétszáz kiállító, köztük felsőoktatási intézmények, felnőttképzési intézetek és iskolák, oktatási cégek mutatkoztak be....bővebben >>>

Hazai egyetemek az európai "top" kategóriában
Három magyar intézmény is szerepel a második kategóriában azon a listán, melyen egy német kutatóintézet vetette össze a természettudományos képzést nyújtó európai egyetemeket....bővebben >>>

Felnőttoktatói mobilitás
Egyéni ösztöndíjak módszertani továbbképzéseken, tanulmányutakon vagy konferenciákon való részvétel támogatására...bővebben >>>

Előnyök a hátrányos helyzetű jelentkezők számára
A 2008. évi felsőoktatási felvételi eljárás során ismét előnyben részesülnek a szociálisan hátrányos, illetve halmozottan hátrányos helyzetű felvételizők. Utóbbiak ezen felül az Oktatási és Kulturális Minisztérium Katapult Mentorprogramjában való részvételre is jogosultak....bővebben >>>

TRAINEESHIPS AT THE ESPON COORDINATION UNIT (CU) - LUXEMBOURG
The ESPON Coordination Unit is looking for two trainees for a period of 5 months to join our international team.
We would like you to start as soon as possible, preferably by 1 April 2008....
details >>>

EIB - European Investment Bank
Le Centre d'Information sur l’Europe a été créé par le Gouvernement français et la Commission européenne pour présenter l’Union européenne et ses réalisations, les grandes politiques de l’Union et leurs enjeux aux citoyens français....bővebben >>>

 

Leiratkozási kérelmét ezen a címen fogadjuk: http://www.npk.hu/public/hirlevel/leiratkozas.php?email=kissj@npk.hu&id=d41d8cd98f00b204e9800998ecf8427e

NPK logo Foglalkoztatási és Szociális Hivatal - Nemzeti Pályainformációs Központwww.npk.hu - Euroguidance Hungary

Postai címünk: 6721 Szeged, Bocskai u.10-12. Tel: 62/555-580, e-mail: info@npk.hu
Kérdése, észrevétele van?  Itt írhat nekünk info@npk.hu